2008. november 30., vasárnap

Masiniszták 2



Megtaláltam a masiniszta folytatását. A „Masiniszták 2” címet adományozom az általam készített fotónak. A képen gyermekeink szerepelnek az 1970. évben, mint mozdonyiskolások. Akkor már én osztottam a bölcs tanácsokat a fiúknak és engedélyeztem a masiniszta iskolát, (mint Édesapám nekem) melynek első óráját örökítettem meg e fotóval. Megkérdezték, hová áll a mozdony amikor esik az eső, és mit csinál hóesésben, és merre van a mozdony garázsa, hol alszik el esténként.? Miután megadtam a választ, hogy nincs esernyője a mozdonynak a kéménye miatt, mert ha kinyitnák, nem tudna füstölögni. Esőben, havazáskor is menni kell a mozdonynak, aludni nem igen szokott mivel az emberek állandóan utazgatnak, ráadásul mindig sietnek. Ezután, tanácskozást tartottak majd közölték velem, hogy gondolkoznak még, talán a kamionos dolog jobb lenne, mert annak van garázsa. Kis idő múltán érdeklődésük más irányba fordult és teljesen megfeledkeztek a masinákról hiába meséltem, hogy a Papa mennyire szerette őket. Megnőttek és megszerették a masinákat, csak azok mind digitális masinák vagy micsodák, nem is tudnak dohogni, sisteregni csak műhangon.  :( …. :)))
. Előzmények: A masiniszta

2008. november 28., péntek

Teme




Három fotót kellet készítenem erről a képről, hogy aztán elkészülhessen az a bizonyos egy, amin egybe látható az egész alkotás. A színei nagyon jók, a fej meg óriási. Nem tudom mi vagy ki adta az ötletet, de karakteres a figura.
A Teme felírat fantáziadús ötletek halmaza, és a kép többi része is.

Timár József




A felejthetetlen Timár József
Szerencsés ember vagyok, hogy láthattam a színdarabot.

Hazai téma is akad éppen elég. Sajnos több az ötlet, mint amennyi időm van.

2008. november 27., csütörtök

Dali




Salvador Dali szobrai, eredeti környezetükből kiragadva.
A fotókat a fiam készíttette, de a kreatúra az én nagy agyam szüleménye.
A többi fotó mind az én melóm, még a rosszak is.

Londoni utazás




Itt egy unoka látható a fotón, aki jól és nagy szorgalommal igyekszik elsajátítani az angol nyelv ismeretét, és meg is érdemli a Londoni kalandot.
A szobrot kiszabadítottam a zsúfoltságból, hogy jobban érvényesüljön a látványa.

2008. november 26., szerda

Betűk szinek 8




Ezt meg, hogy nevezzem mikor nem tudom elolvasni, no akkor nem lesz neve.
Itt nem nehéz a névadás, ez egy ijesztő nőnemű figura, legyen
"Szörny-Ella"
A képen található dátumok a kép fotózásának a napját jelzik!

2008. november 25., kedd

Az Eb


A barátom kutyája nem akart velünk hazajönni, annyira tetszett neki ez az Eb.

2008. november 24., hétfő

Közlés

Önkormányzat 2008. március 20-án Képviselő-testületünk ülést tartott

Március 20-án tartotta Képviselő-testületünk soron következő ülését.
Az alábbiakban ennek legfontosabb döntéseiről adunk tájékoztatót.
☺ Képviselő-testületünk megtárgyalta Gál Szabolcs képviselő úr önálló indítványát, amelyben a falfirkák (graffiti) elleni fellépést szorgalmazta. A Képviselő-testület tagjai hosszasan beszélgettek a jelenségről és hogy milyen módszerrel lehetne ellene eredményesen fellépni. Végül elfogadták az erről szóló rendeletet. Lényege, hogy a graffiti felfestése szabálysértés, amely 30.000,-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Hát, ez egy hír, amit kommentálni kellene a részemről, de kevés ismerettel rendelkezem. Azt viszont javasoltam volna, hogy a graffitisek fújhatnának egy kevéske festéket a Gubacsi-hídra mielőtt leszakad, mivel csak a rozsda tartja össze. Így még munkahelyeket is létesítenék. Szerintem a pénzbüntetés nem megoldás, mert csak nagyobb értéke lesz a rajzoknak. Majd elkapnak egy vagy két "hülyegyereket" és példát statuálnak a szokásos recept szerint.

Ezután csak olyan képeket rakok majd fel, amik már nem találhatóak és át festették azokat.


2008. november 22., szombat

Betűk szinek "SIREN"

Új alkotásokat keresve barangoltam az erzsébeti vasúti árok, ahogyan én nevezem "a KATLAN" alján, mikor egy kedves fiatal hölgy arra sétálva e felirat után érdeklődött, hogy nem e készítettem fotót a "Siren" feliratról? Sajnos akkor nem emlékeztem a dologra, de kotorásztam a felvételek között és íme, itt az eredmény. A fotó október 1-én készült, de azóta már átfestették a graffitit és más felírat szerepel a helyén. Szerencse, hogy megmaradt a felvétel és remélem megtalálja valaki és értesíti a "Siren" alkotóját. Ha igen akkor jelezzétek, írjatok mivel akkor azt is megtudom, hogy nem dolgoztam hiába, és én annak nagyon fogok örülni.

2008. november 21., péntek

Betűk szinek 7



Ő "POMBY" és ahogyan én látom akkor egy víziló baby.
Az alkotója írhatna egy sort, hogy jó, vagy nem a következtetésem.

Betűk szinek 6


Annyi van még, hogy tavaszig rakosgathatom, és ezek mind Pesterzsébeten található képek.
Sajnos nagyon sok régebbi, 2006 előtt készültek már nem igen találhatóak.
2007 tavaszán kezdtem el csak a fotózásukat, szerencsémre sok az ötletes alkotás és a kivitelezésre sem mondható panasz.

2008. november 19., szerda

Betűk szinek 5




Ezeket a képeket, csak kisebb méretben tudtam technikai okok miatt elkészíteni.

2008. november 17., hétfő

Az Integető

A kép nagysága jól érzékelhető az eredeti helyén az átjáró alatt.


Én nem tudok róla, hogy neve lenne, de biztosan tévedek az alkotó bizonyára segít majd rajtam. Remélem megtalálja ezt az oldal és örömét leli abban, hogy viszontlátja ma már csak fotó formájában e kedves kis valakit.Hát ez a piktúra sem olyan nagyon régen lett átpingálva, volt vagy 12 méter hosszú ez is. Nekem tettszett a kis integető alak és gondolom sok utas is megnézegette a kis figurát az ablakon keresztül, talán mosolyogtak is közben.

Lopes eltünt.




Valamikor, 2008-07-hóban történhetett a változás.

Lopes valóban eltűnt, átfestették.

Valamikor itt látott napvilágot Lopes figurája, kit bizonyára jókedvében egy grafikus hajlamokkal megáldott vidám ember alkotott. Lopes itt is lakott egy ideig, az erzsébeti betonkatlan falán a Csepel-felé átívelő felüljáró alatt, egészen átfestéséig.
E kedves groteszk figura, ki mindig optimizmust és mosolyt sugárzó egy szemével, (a másikat takarja a kalap.:) talán kicsit egykedvűen nézegette a környezetében látható koszt, és a mindent elborító szemetet. Nem oly rég arra sétálgatva, hiányérzetem támadt. Egy kis idő elteltével jöttem csak rá, hogy mi is az, ami zavar. Nem volt az más, mint Lopes látványának a hiánya. Valami másféle gondolat mentén készült graffiti került a helyére. Lehet, hogy a Lopes név a figura alkotójának a nevét fedi, én mégis a figurát nevezem így, mivel milyen más nevet is adhattam volna e kedves alaknak. Mivel a falra festették Lopest, helyhez volt kötve, hogy elűzze az unalmát bizonyára figyelte a vonatokat, lehet hogy számolta is, vagy osztályozta színük szerint őket és talán még vigyázott is rájuk. Annyira megszokta a vonatok zakatolását, hogy a zaj éjszakai álmát sem zavarta, csak akkor ébredt felháborodva, amikor egy-egy, arajáró vonat ablakából kidobott üres sörösüveg csapódott és csörömpölve darabjaira hullott a katlan betonfalán. A kidobott műanyag vizes-üdítős palackok tompa puffanásának hangjaira, csak enyhe fejcsóválás volt a válasz. (egyszer látni véltem). Az egy szeméből sugárzó derű szerintem azt sugallta, hogy bízik az emberi természet megváltoztathatóságában, és megéri azt az időt, amikor nem dobálnak ki szemetet az emberek a vonatok ablakaiból, megunják azt és abbahagyják a szemetelést.
Remélem, valaki újra alkotja ott Lopes-t, és vele együtt a mi hitünk is visszatér, hogy az emberek egyszer csak felismerik a szemétgyűjtőt, a KUKÁT, és csak ott szabadulnak meg majd a szemetüktől.
És akkor megszólalt a vekker . :(  felébredtem.
A következő sétám alkalmával ismét ott találtam a régi szemetet, és egy kevés eddig nem látottat. Ezért csaltam, és a fényképről eltakarítottam, eltüntettem amennyit lehetett.

Egy graffiti célja, hogy az elkészülte után gondolatokat ébresszen az emberek fejében. Lehet, hogy az itt leírt, és az általam fogalmazottak mosolyt ébresztenek az alkotóban, mivel más szándék vezette a kezében tartott festékszórót, mást akart kifejezni, elmondani, mint amit én itt belemagyaráztam. A perdöntő, hogy olyan környezetben helyezte el az alkotását, hogy a fejemben született gondolatok, ebben a formában és így fogalmazódtak meg. Mivel van hely még a falon, remélem, születőben van egy, hasonló jópofa madár,  és alatta a felirat:
"Ne dobálj ki semmit a vonat ablakán !"

2008. november 13., csütörtök

Látogatóim

Kedves látogató ! ( ha akad ? )
Ha valami véleményed alakult ki az itt látottak és olvasottakról, akkor csak egy kattintás a megjegyzés feliratra és írhatod is a véleményed akár pro, akár kontra. Biztos elolvasom, és előre is köszönöm az ide esetleg majd leírt szavakat, és az írás fáradságos munkáját.
Csak kíváncsi lennék, hogy van e olvasója e soroknak?

2008. november 12., szerda

Műterem a szabadban 2



Ez itt, folytatása az előzőnek.

Műterem a szabadban





Az alkotások itt születnek és a kiállítások helyszíne is itt található. Belépő, nyitvatartási időt nincs, Itt kérem nem fordulhat elő, hogy a teremőr megzavarjon a nyugodt szemlélődésben azzal,
                                      „Záróra!! Kérem elhagyni a termet !!"

 Zajvédő kerítés sem épült ami a vonatok zakatolásának hangjait tompítaná, és igen csak összekoccan a fogunk, ha ránk dudál egy vonatvezető. A graffitis fotóimat itt készítettem, és szerencsémre az alkotások között sok ötletes akad, nézegetésük sokszor élmény számba megy. A feliratok megfejtése talány a számomra, nem igen van szerencsém az alkotókkal társalogni a dologról. Bizonyára mosolyra derülne arcuk, egy dilettáns kérdéseinek hallatán. :)

2008. november 11., kedd

Pflum kertmozi





1922, Elkészült a hatalmas 3000 főt befogadó nézőterével, Europa legnagyobb kertmozija. Az itt bemutatott képeket nézegető embereket, még mai is lenyűgözi a létesítmény impozáns látványa. Talán arra gondolnának sokan, mint én, hogy de jó is lenne még egyszer a padok között ülni. Nézni és hallani Csita makogását, hallani Tarzan diadalmas, égig zengő ordítását, mellyel a világ tudtára adja a győzelmét, hogy legyőzte a legyőzhetetlent. De, tőlem lehetne akár a „Kövér és a Sovány”, a „Stan és Pan”, és sorolhatnám a címeket, pedig sok idő elmúlt már. A kertmozit nem látjuk többé, régen eltűnt örökre, de a régi filmek megmaradtak. A szobámban egy régi filmet, valami csodaszerkezet segítségével nézve, magam elé képzelem az itt látható képeket. Sajnos Pflum úr kinézete csak a képzeletemben létezik, soha nem láttam, és így nem találkozhattam vele. Élményekkel és álmokkal gazdagította életünket, talán a nehéz napok is könnyebben múltak el. Köszönjük.

2008. november 8., szombat

A BAJNOK




A jó táncosokra szokták mondani „íme, itt a parkett ördöge” Bár parkett nincs, de mint táncos még mindig én vagyok a környék verhetetlen bajnoka . Képzeljétek, ha lábaim is lennének? Senki nem mer így sem velem versenyre kelni. Igaz néha kissé pózolok, de a mozdulat hozzátartozik a táncomhoz. Imádnak a hölgyek, ha engem egyszer bekapcsolnak és nincs áramszünet, soha nem fáradok. Hát, csak ennyi a titkom nem több. Időközben megkopott az öltözékem, és elszakadt, bizony egy darabig nem leszek látható csak akkor, ha megfoltoznak, vagy esetleg kapok egy új ruhát. 2009 tavaszán remélem, újra táncolok.
Addig is, mosolyogjatok emberek, az soha nem árt.

A szándék.

Most akkor képzeld el, hogy reggel van és Te blog-ot akarsz írni mikor felszólítás hangzik a konyhából, hozz tejfölt valahonnan ha ebédelni akarsz, mert elfogyott! Mit is tehettem volna ?
Gép kikapcs és indultam. Az a kevés gondolat, amit addig a fejemben tároltam azzal a kevés memória kapacitásommal, lefagyott. Az maradt meg, hogy valamit írni akartam de több semmi és már du. 5 -óra. Ezért ezt gyorsan le is írtam ide. Ezzel bizonyítom, igen én akartam írni, de vannak olyan személyek akik nem hagyták a szándékomat véghez vinni.

De, mit is akartam írni?

2008. november 7., péntek

2008. november 4., kedd

A Nemzetinél 3




Hajó orr, hajófar meg egy egész hajó. Nosztalgikus érzés a hajókat fotózni és nézegetni, mivel valamikor én is rajtuk utaztam illetve dolgoztam. Egyszer még rezet is szidoloztam. Az viszont nagyon régen volt, és éppen haragos volt a kapitány. A Kapitány, az "Öreg", Isten után az első ember a hajón
, vitatkozni vele nem lehet, de inkább nem érdemes. Azokban az években még sok régi hajó volt a Dunán és azokon sok réz alkatrész, és hasonlók ami eléggé unalmas munka volt. Akkor még vontatták az uszályokat, izgalmas, kalandos volt az utazás a zuhatagi szakaszon.
De, hol van már a tavalyi hó?

A Nemzetinél 2




Hát, e két képhez minek magyarázat?

Bessenyei a Nemzetinél


Jártam a Nemzeti Színháznál és Bessenyei szobrát az előnytelen fény viszonyok mellett, csak igen rossz háttérrel tudtam megörökíteni. Hogy valamirevaló képet készítsek, hát bütyköltem egy keveset és ez lett belőle. Sajnos a gázlángok már nem lobognak.

Fej


Ez a fej pótlás a betűk színek 3-hoz.

Betűk szinek 4





Ez meg oly aranyos, csak a betűket nem ismerem, már mint a falra festett betűket. Ha tudnám mit jelentenek, leírtam volna értelmesen. A kis figura viszont bájos és arról egy külön fotót is készítettem.

2008. november 2., vasárnap

Train-art 2




A pesterzsébeti vasútállomáson volt szerencsém lefotózni a fenti jelenetet.
A szabad művész alkotása a kerékpár szállító vagon oldalán. Csak azt nem értem, miből sejti az illető utas, hogy ez az a vagon amin a kerékpár szállítható, mert irka, a firka hátán és azt is gondolhatná a delikvens, hogy a festett kerékpár ábra szintén a grafitti tartozéka.

Pesterzsébet 1


Pesterzsébetről eddig még egy szót sem ejtettem, most egy képpel pótolom a hiányt. A kép címe: A Topánka utcai muskátlik, ahogyan az alacsony röpptü madarak látják. Akár galambokat is mondhattam volna. A galambok maradnak, a muskátlik elhervadnak, és mi jövőre újra számolni kezdjük a napokat, mikor is jönnek a kertészek cserepekkel a kezükben, virágokat ültetni a parkokba.